AUDIENT ID14 MKII – a középmezőny teteje

Egy korábbi bejegyzésemben már foglalkoztam az angol Audient cég egyik termékével, így nem volt számomra ismeretlen az általuk képviselt minőség és hitvallás sem. Mivel az Universal Audio által létrehozott cukormázas, csillogó (emellett eléggé költséges) világ fénye megkopott szememben, ezek az eszközeim a távozás útjára léptek. Az asztalomon és felvételi láncomban keletkezett űr betöltésére elkezdtem keresgélni az utódot, mellyel megfelelő minőségben tudom felvenni, illetve visszahallgatni a rögzített anyagokat. Ennyire nehezen még nem hoztam döntést, több hetes kutakodás után az azonos árkategóriában versenyző Motu M2 és az Audient ID14 MK2 maradt a fókuszban. Motu-éknak ideje lenne ráncot felvarrni és az őskövület MIDI/RCA aljzatok helyett valami használhatóbbal előrukkolni. Az angolok tehát kiütéssel nyertek és az ID14 MKII landolt az asztalomon.

Választásomnak több oka is volt. Szeretem a masszívan és letisztult külsővel megépített dolgokat. A „desktop” formátumú eszközök felső részén elhelyezett kezelőszervek, amolyan „stúdiókonzolos” életérzést kölcsönöznek. Fontos volt továbbá a be- és kimeneti jelszint vizuális megjelenítése, lehetőleg analóg módon. Nem mellékesen a konverterek, csatlakozók, szabályozószervekkel szemben is voltak (nem is alacsony) elvárásaim. Kompromisszumot a külső tekintetében kötöttem, mert egy kissé döntöttebb felső résznek jobban örültem volna, ami az UAD Apollo Solo, vagy az SSL2 esetében ez adott ugyebár.

Audient ID lineup

A négy tagot számláló megújult ID sorozat palettájának középrészén helyezkedik el az ID14 MK2. A frissítés a külső dizájn mellett jelentősen a mikrofon előfokokat, konvertereket, erősítőfokozatokat érintette az Audient hangkártyájában, amely így összességében kitűnő ár/érték tartományba repítette az eszközt. Javítottak a szoftveres szolgáltatásokon is ami miatt rengeteg kritika érte a gyártót, hiszen a mai világban ezek ugyanolyan súlyal esnek latba, a hardveres adottságok mellett.

MI VAN.A DOBOZBAN?

Számomra nagyon fontos és üdvözölendő trend, hogy a gyártók nem pakolják tele felesleges dolgokkal a termékek dobozait (az Apple lassan már a szükségesekkel sem). Az Audient fémdobozkája mellé mindössze egy usb-c/usb-c kábelt kapunk és egy vékony füzetecskét, amolyan gyorstalpaló gyanánt az eszköz installálásának megkönnyítésére. Imádom az egyszerűséget! 🙂

Audient ID14 MK2 box

A hangkártya háza teljes egészében masszív aluminium, érintése hűvös, határozott súlya mind-mind bizalmat keltő, amolyan „benne van az anyag” érzés. Már említettem, számomra túlságosan is vaskos, de ez ízlés dolga. A hangkártya alján 4 gumi lábacska is van, a csúszkálás megelőzősére. A szintén fém potméterek és kapcsolók passzosak, az aljzatok nem kotyognak. A design abszolút minimalista és letisztult.

AZ ESZKÖZ

Szemből nézve az ID 14 MK2 elejét balról egy 6.3 mm-es, hangszerbemenetként funkcionáló jack aljzattal, amely használata esetén az 1-es mikrofonbemenet némítja magát. Jobb oldalon egy 3.5 és egy 6.3 mm-es fejhallgató aljzattal találkozhatunk. Nem elírás, igen két darab fejhallgatót csatlakoztathatunk egyidejűleg Audient hangkártyánkhoz. Ebben az árkategóriában ez bizony ritkaságszámba megy. Nagy hasznát vehetjük ennek amikor elhagyjuk fejhallgatónk átalakítóját, de például gitárfelvételnél sem utolsó, ha a hangmérnök és az előadó is hallgathatja fülesben egymás ténykedését.

Hangkártyánk hátsó fertályát vizsgálva már azért izgalmasabb dolgokkal is találkozhatunk. Két darab kombó XLR bemenet helyezkedik el az eszköz jobb oldalán, mellette kapott helyet a négy (!) darab szimmetrikus monitor kimenet, ami újabb roppant hasznos dolog. Fő hangfalaink mellé további két darabot köthetünk, amolyan „alt” (alternatív) monitorként zenéink ellenőrzésére. Itt is tetten érhető a „stúdiós” feeling. Az ADAT szabványú kapcsolat létrehozására alkalmas optikai bemenet segítségével virtuálisan (+ 8 sáv) megsokszorozhatjuk bemeneteink számát felvételkor, amely többek közt dobfelvételeknél lehet életmentő. Ez egy olcsó és hatékony módja a bővítésnek.

Az USB-C aljzat a számítógépünkkel való kommunikációra szolgál, amely USB 3.0 sebességre képes, emellett hangkártyánk energiaellátását is biztosítja. A gyártó a leírásban egyébként USB 3.0 kapcsolatot javasol, hogy a fejhallgató erősítőt rendesen ki tudjuk hajtani. Működik 2.0 szabvánnyal is, de itt szerényebb lesz a teljesítmény a kisebb tápfeszültségnek köszönhetően.

Az eszköz tetején helyezkednek el a kezelőszervek és a számomra annyira fontos jelszint kivezérlést jelző nyolc szegmenses LED sor, amelynek működés közben hunyorogva egész mókás látványt nyújtanak. Ennek két utolsó lámpácskája piros színű, ezek felvillanása nem szokott jót jelenteni. A kijelző amolyan osztóvonalként is funkcionál a be- és kimeneti részleg szeparálására. Ezek alatt egy státuszjelző LED helyezkedik el, amely a számítógéppel fennálló aktív kapcsolatot mutatja.

Balra csücsül a két bemeneti szint szabályozó potméter, alattuk a fantomtáp működtetésére két nyeles kapcsoló található (imádtam, analóg), amely határozott kattanással jelzi a váltást. A bemeneteken +58 dB áll rendelkezésünkre, amelyet szoftveresen még +10 dB értékkel pumpálhatunk felfelé. Ez együttesen még a lehelletnyi jelű Shure SM7B meghajtásához is kellő erősítés. Az előfokok hangja tiszta, tényleg fedi a gyártó által leírtakat. A bemenetek dinamika tartománya 115 dB, ami ebben az árkategóriában igazán figyelemreméltó.

A LED sortól jobbra találjuk a megtermett, jókora hangerőszabályzó potmétert, amellyel a hangfalak és a fejhallgatónk hangerejét is állíthatjuk külön-külön. Tekergetve amolyan racsnis érzés. Ez alatt három gomb helyezkedik el. Nyomkodásra kattanó hang kíséretében fehéren világítanak, jelezve a kiválasztást. A hangszóró és fejhallgató ikon egyértelmű, az ID feliratú gombhoz különböző hasznos funkciókat rendelhetünk. Befelé nyomva a nagy hangerőszabályzót, némíthatjuk az aktuális kimenetet. Ez esetben a folyamatos fény villogóra vált az aktív gombon. A frissített belső itt is áldásos hatású, monitor és fejhallgató kimenetünkön egyaránt 125 dB dinamikatartomány áll rendelkezésünkre, ami egészen elképesztő. Kipróbáltam célirányosan a fejhallgató kimenet hangerejét egy Beyerdynamic DT700 PRO X fülessel (48 Ω) 60-70% értéken, fizikai fájdalmat okoz a hangnyomás. Van tehát tartalék a nagy impedanciás fejhallgatók meghajtására is bőségesen. Ehhez mondjuk nem árt a már fentiekben is említett USB 3.0 kapcsolat, amely elegendő energiát szolgáltat a teljes tartomány kihasználásához.

SZOFTVER, SZOLGÁLTATÁSOK

Az interface megfelelő működéséhez és szolgáltatásainak kihasználásához egy driver szoftvert is le kell töltenünk a gyártó honlapjáról. Kínlódtam vele egy kicsit, mert a legutolsó szoftververziót töltöttem le és csak nem sikerült firmware-t frissítenem az ID14 MK2 esetében. Kerestem egy eggyel régebbi verziót és arról frissítettem, ami már kitűnően működött. Majd elfelejtettem, hogy regisztrált fiókkal kell rendelkeznünk a telepítéshez, amelyhez ajándék virtuális hangszereket is kapunk a kártya regisztrálása után. Egy újraindítás a telepítés után ajánlatos, továbbá én be is tettem (MAC gép) az automata indításba az ID alkalmazást. A felhasználói felület az eszközhöz hasonlóan szintén frissült, egészen korszerűre sikeredett a kinézet.

A meghajtó szoftverrel együtt érkezik az Audient Mixer, amellyel csuda dolgokat lehet művelni. Lassú agyam lévén egy teljes napom elment vele, mire felfogtam a lényegét és benne rejlő potenciált. Érdemes többször is végigolvasni a használati útmutatót és YouTube-on megnézni pár videót. Nekem ez is kevés volt, már aznap írtam az Audient ügyfélszolgálatnak, hogy mennyire csalódott vagyok, mert nem látom hardveresen kijelezve a mikrofon bemeneti szintjét. A support jól vizsgázott, mert tök türelmesen reagálva visszaírták, hogy toljam fel a szoftverben a bemenet melletti fadert és rendben lesz minden. Így is lett. Még meg is köszönték, hogy segíthettek. Nem semmi. A mixer alkalmazásban a bemenetek nevét is testre szabhatjuk, továbbá a CUE A és CUE B almenü segítségével külön keverést is csinálhatunk fejhallgatóra, illetve a másodlagos (ALT) hangfalainkra. Ezen a lapon aktiválhatjuk a fentiekben már említett +10 dB jeltartalékot is szükség esetén és fázist is fordíthatunk a két mikrofon bemeneten.

A ROUTING almenüben rendelhetünk funkciót is a már említett testreszabható ID feliratú gombhoz, amely a hangkártyán található fizikai gomb. Itt hangolhajuk finomra a CUE A és CUE B mixet, hogy hova küldjük pontosan. A másik nagyon hasznos funkció, a TALKBACK szintén itt állítható be, amellyel az előadóval tudunk kommunikálni a felvétel alatt közvetlenül a fejhallgatójában. A hasznos dolgok listája itt még nem ér véget, hiszen a digitális ADAT szabványú bemeneten további nyolc forrás jelét fogadhatjuk és rögzíthetjük hangszerkesztőnkben, a mixer alkalmazáson keresztül. A LOOPBACK lehetőség a webes közvetítők, streamerek számára könnyíti meg az életet, én jelen állás szerint tudok nélküle létezni.

ÖSSZEGZÉS

Kellően mély és szerteágazó volt-e a teszt? Ezt döntse el a kedves olvasó. Én csak egy kis kedvcsináló és ajánló gyanánt szerettem volna -tapasztalattal megtámasztva- ráfókuszálni erre az eszközre. Aki a számok megszállottja, az a gyártó honlapján elégítheti ki szükségleteit. Élőben egyébként (ezt mindig elmondom, hehe) egészen különleges látványt nyújt az aluminium tankocska, amely az asztalunkon is jól fog mutatni. Néhány nap használattal és jópár hangkártyával a hátam mögött elmondhatom, hogy egy kiemelkedő minőségű, a középmezőny felső szegmensében versenyző hangkártyát kapunk 86 000 Ft leszurkolása után. A motorháztető feletti és alatti frissítések mind-mind azt mutatják, hogy az Audient komolyan gondolja az általa „csak” belépőszintűnek definiált ID14 MK2 hangkártyáját. Projektem létrejöttéhez nagyon köszönöm a MangoSound (és Zoli) segítő hozzáállását. Az eszközt természetesen szemrevételezhetitek, megvásárolhatjátok a boltjukban Budapesten a Paulay Ede utcában.

Köszi a figyelmet! 🙂