FIELD RECORDING – kirándulva rögzíts

Bár az időjárás gyors változásai nehezen egyeztethetők össze a nyár klasszikus jelentésével, azért mégis csak az év közepén járunk. Városlakóként ilyenkor nekem is elkezd viszketni a talpam, hogy a lehetőségeket kihasználva, minél több időt töltsek a természetben. Valahogy jobban fekszik a fülemnek a folyamatosan ordító szirénákkal közlekedő mentőknél a madárcsicsergés, békakuruttyolás, vagy a fácánok fel-fel harsanó rikácsolása. Mivel szeretem a kellemeset a hasznossal egybekötni, gondoltam viszem magammal a ZOOM H5 felvevőmet, hogy a rögzített hangokat visszahallgatva -mégha csak fejben is- újra ott lehessek. Felkészületlenül ugye nem illik menni, így aztán egy kicsit alámerültem az úgynevezett field recording világába, ami tulajdonképpen a külvilág zajainak, hangjainak rögzítését jelenti – annak szereplőivel együtt.

A field recording tevékenységet a pingponghoz is hasonlíthatnám, hiszen a kezdőtől a professzionális szintig szórakoztató és tartalmas kikapcsolódást tud nyújtani meglátásom szerint. Jobb híján még telefonunkkal is készíthetünk felvételeket, azok is értékelhető végeredményt képesek produkálni. Ez esetben ráadásul még a tanulópénz sem drága, ha esetleg mégsem ezen az úton szeretnénk tovább haladni. A másik véglet esetében pedig amikor vastag a pénztárca, akár milliókat is fektethetünk felvételi eszközökbe, későbbi bevételszerzési célzattal. Ebben a cikkben egy kicsit rendhagyó módon a roppant hasznos és vállalható minőségű kiegészítők világába szeretnék elkalandozni a kedves olvasóim társaságában, amolyan ajánló gyanánt. Szigorúan hátizsákra optimalizálva.

INDULÁS ELŐTT

Az otthoni stúdiós közeg bár messze helyezkedik el a profi világtól, azért mégis csak egy úgynevezett kontrollált környezet, hiszen (többnyire) van erre egy dedikált kuckónk, amely ha akusztikailag nincs is megfelelően csillapítva, mindenképp izolálja valamennyire a külső zajoktól tevékenységünk helyszínét. Be tudjuk csukni például az ajtót, ablakot, illetve kiszólhatunk a családnak, hogy halkabban vígadjanak. Tehát tudunk hatni a dolgokra. Na ehhez képest terepen borul a képlet. Ott maximum szemlélői leszünk a történéseknek, figyelmetlenségünk okán rossz esetben pedig elszenvedői. Gondolok itt kifordult bokára, hirtelen jött záporra, stb. Az elektronika amúgy sincs barátságban a nedvességgel és a vízzel.

Tudom unalomig ismételt közhely, hogy legyen egy ellenőrzőlistánk eszközeinkről, amelyen végigmenve indulás előtt semmit nem hagyunk otthon az izgalom hevében. Mert engem bizony mindig azzal tölt el az erdők-mezők gondolata. A ruházatra külön nem térnék ki, bár a már fent említett nagyon változó időjárás miatt nem árt felkészülni. Én az eszközeimet még a táskán belül is egymástól elkülönítve tárolom az esetleges karcok, törések elkerülése érdekében. Ugye ismerős szertartás a fotós-videós emberek számára az első beköltözés, amikor próbálgatjuk a lehető legracionálisabban elhelyezni a dolgokat? Én kimondottan élvezem ezt a fázist, amikor puzzle módjára rakosgatok, aztán még vagy 5-6-szor ismétlek. 🙂

A táska elejében mindig hagyok fakkot pénztárcának és egyéb apróságoknak, hogy tényleg egy helyen legyen minden. Szoktam még 2-3 darab vastagabb nejlonzacskót is betenni, helyet kap egy svájci bicska, szigetelőszalag és kézi törülköző is. Van egy vízhatlan anyagú orkán terítőm is, ami kipakoláskor hasznos a vizes fűben, távol tartva a nedvességet eszközeinktől. Érdemes egyébként amolyan tesztkört menni egy parkban, kipakolva összeállítani a felszerelést és feljegyezni mi kell még esetleg.

Minden apróbb dolgot igyekezzünk csoportosítani használat szerint (pl. kábelek, vagy szélfogók egybe menjenek), mert megesett velem, hogy pár adapter csavar úgy esett ki a zsákomból a földre, hogy nem is hallottam. Szerencsére megcsillant rajtuk a fény és nem maradtak ott. A mai világban sajnos már ezek az apróságok is a több ezres árkategóriát képviselik. Következzenek tehát a már említett kiegészítők, melyek eszközeink védelme mellett, jelentősen könnyíthetik tevékenységünket. Felvételi láncom főbb darabjairól melyet kültéren használok, már olvashattatok az oldalon: Sennheiser MKE600 mikrofon, Zoom H5 felvevő, Shure SRH440a fejhallgató.

AZ ÉLTETŐ ENERGIA ÉS FÉNY

A field recording során a fentiekben említett felvételi eszközöket bizony etetni kell. Stabil és tartós energiaforrással. A mikrofonom és a felvevőm egyaránt AA ceruzaelemet kíván és mivel jelentős értéket képviselnek, így nem akarok megkockáztatni egy esetleges elemszivárgást, vagy felpuffadást. Az élet valahogy úgy hozta, hogy a német VARTA cég termékeivel kötöttem barátságot, ezek kísértek évtizedeken át és mostanság is ez a márka jelenti számomra a megbízhatóságot, minőséget. Legyen szó autó akkumulátorról, kézilámpáról, vagy mezei ceruzaelemről.

Felvevő szettemben egy ultrakönnyű fejlámpa, egy külső akkumulátor és AA szabványú ceruzaelemek segítik a munkát. Természetesen vannak még ezen kívűl még Varta cuccaim, de a lényegre szorítkozás miatt ezekre most nem térnék ki. A fenti képen is látható három kiegészítőn azonban egy kicsit elidőznék, mert figyelemre méltó, hogy milyen elképesztő technológiákat tudnak belepasszírozni még ilyen egyszerűnek tűnő eszközökbe is. Ráadásul még a gatyánkat sem kell otthagyni a kasszánál.

Mi az érdekes egy hétköznapi AA méretű ceruzaelemben? Nos az új, innovatív cellakialakításnak köszönhetően a régi típusú elemekhez képest 38%-kal csökkent a súly, amely számszerűleg 14.5 grammot jelent. A lithium technológia előnye még emellett a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok közötti megbízható működés, amelyhez jön még a gyártó által 15 (!) éves időtartamra garantált energiatárolási képesség. Ez nagyon durva. Másfél évtized. Ennyi idő alatt egy újszülöttből ifjú lesz, egy kutya leéli az életét, kinyögünk egy hitelt és még sorolhatnám. Az elemek pedig csak szunnyadnak. 🙂

Hiába bármilyen modern egy eszköz, ha kifogy belőle a szufla. Előbb-utóbb minden utazgatós emberkének szüksége lesz egy külső akksira, vagyis powerbankra. Számomra 3 fontos szempont van ezek esetében. Legyen könnyű, ne foglaljon nagy helyet a hátizsákban és persze kapacitásban se kelljen szégyenkeznie.Választásom az említett prioritások miatt a VARTA WIRELESS POWERBANK 15000 mAh modelljére esett. Három változat érhető el a cég kínálatában a wireless verzióból egyébként. Ahogy a neve is mutatja, QI töltésre is képes, összesen 4 eszköz tölthető egy időben róla. A Varta nem bízta a véletlenre a dolgot, fejlett védelmi funkciók akadályozzák meg a túltöltést, mélymerülést, túlfeszültséget, kritikus melegedést és rövidzárlat esetén nem kell aggódnunk. Nekem eddig az eszközeimmel több napos használat esetén sem sikerült lemerítenem, pedig nem kímélem. 🙂

Megmondom őszintén, nem csak sötétben használok lámpát. Napközben a sűrű erdő lombkoronái alatt is elkél egy kis segítség, illetve fény a hátizsákban való matatáskor. Szeretem, ha a kezeim alapértelmezésben szabadok. Emiatt nagyon praktikus eszközöknek tartom a fejlámpákat. Súlymániámból kifolyólag egy VARTA LED OUTDOOR SPORTS ULTRALIGHT H30R fejlámpát használok, amely mindössze 47 grammot nyom a mérlegen beépített Li-Polymer akkumulátorával együtt. A parányi lámpát egy micro-usb aljzaton keresztül tölthetjük újra, mely megközelítőleg 1 órát vesz igénybe teljes merültség esetén. A víz- és ütésálló lámpatest egy praktikus csipesszel csatlakozik a kényelmes állítható gumi fejpánthoz, de ennek a csipesznek a segítségével akár kabátunk zsebére, vagy sapkánkra is felhelyezhetjük pöttömkét a fejpánttól függetlenül. Vigyen fényt az életébe, hirdeti a Varta szlogenje, melynek erejét kissé kellemetlen módon tapasztaltam meg, ugyanis első bekapcsoláskor belenéztem a lámpába és pár másodperc homály borult szememre a brutális fényerőtől.

JACKAL hátizsák és állvány

A nyíregyházi illetőségű Jackal Photo Tools márka a 2018-as év elején indult azzal a céllal, hogy megfizethető árú fotós kiegészítőket gyártson és forgalmazzon. Kínálatunkban megtalálhatóak fényképező állványok, táskák, világítások, akkumulátorok és stúdió állványok. Én csak merő kíváncsiságból mentem be a Stúdióeszközök budapesti üzletébe és ott találkoztam először a márkával. Egyből feltűnt, hogy a Jackal cuccok minőségben bőven felette vannak a piacot elárasztó kínai kacatoknak.

A választásom a JACKAL ALEXA fotós hátizsákra és a kissé kacifántos nevű JACKAL TL-184A lámpatartó állványa esett. Az ALEXA egyébként a legkisebb állványtartóval rendelkező modell, a legnagyobb az ALEXANDER nevet kapta. Nekem a kisebbik zsák lett a befutó a kompaktsága miatt. A táskát be is laktam, a fenti képen látható módon. Még véletlenül sem fotós célokra használom amire a gyártó szánta, viszont ez is jelzi a nagyszerűségét, hogy egy másik ligában is simán megállja a helyét. Fontos szempont volt számomra, hogy a táska oldalán legyen állvány rögzítési lehetőség, amely valóban szorosan tartja az eszközt. Az alábbiakban berakok egy hivatalos termékfotót, ott jobban látszanak az apró, de annál fontosabb funkciók.

A táskában szabadon variálható térelválasztó elemek majdnem 2 cm vastagok, tépőzáruk is minőségi ragadós fajta. Én a laptop tartó helyén tárolom a mikrofon és fejhallgató kábelt. Az állványtartó zseb alsó harmada vászon, felette hálós kiképzésű. Így még nyúzósabb használat során sem lyukad ki a háló. Az oldalfalak sem esnek össze, a táska telepakolt állapotban is meglepően stabil függőleges helyzetbe állítva. A vállpántok és a hátunknál lévő rész párnázása eszméletlenül kényelmes.

Budai Petur fotós szemmel szemrevételezte a JACKAL TL-184A lámpatartó állványt, én ezt a táskához hasonlóan szintén teljesen más célra használom. Nálam az ultrakompakt, cipelős mikrofonállvány szerepét tölti be. Mindössze 49 cm-es szállítási hosszúsága és 1 kg-os súlya is ezt erősíti. A tripod összeszerelési minősége kitűnő, a szárak puhán csúsznak, a szorítógyűrűk masszívak. Teljesen kihúzott állapotban sem libeg a mikrofon alatt, az alul gumírozott lábakat szélesebbre nyitva pedig, tovább fokozható a stabilitás.

Külön ki szeretném emelni, hogy az összes csavart az állványon után tudjuk húzni, amennyiben szükséges. Amit pedig a végére hagytam, az szempontomból a legzseniálisabb: a középső oszlop kivehető, így egy majdnem 2 méter hosszú boompole (mikrofonrúd) eszközt kapunk! Imádtam. Ehhez jön még, hogy az állvány fej részénél további 4 fotós méretű (1/4″) furat található, amelybe például betekerhetjük Ulanzi Magic Arm kiegészítőjét és kész is a monitor, illetve felvevő rögzítés.

Engem teljesen levett ez az állvány a lábamról. Az az érzésem használat közben, hogy végre valaki gondolkodott és ért is hozzá, mert egy igazi mindenest sikerült létrehozni Sakáléknál. Mindenkit arra buzdítok, menjen be a Stúdiókiegészítők üzletébe ha erre jár Budán (vagy Nyíregyházán) és vegye szemügyre ezt a roppant hasznos kis eszközt. Majd elfelejtettem, jár hozzá egy praktikus vállra is akasztható hordtáska. Imádtam! 🙂

Ezúton szeretném kifejezni köszönetem Zelenák Andrea (VARTA Magyarország) és Bárány Pál (JACKAL Photo Tools) felé, akik közreműködése szervesen hozzájárult projektem sikeres létrejöttéhez.

Köszi a figyelmet! 🙂